A hír: a Real Madrid 104-72-re győzött a Vodafone Sportcentrumban az Alba Fehérvár kosárlabdázói ellen.
Az eredmény reális, hiszen a közte 40 sem volt túlzás a labda feldobása előtt. Mert: a spanyoloknál 3 világ- és Európa bajnok (Fernandez, aki Fehérváron nem játszott, Reyes, Llull, 3 amerikai (Rivers, Caroll, Slaughter), két argentin (Nocioni, Campazzo), egy görög Európa bajnok (Bourousis) játszott a litván Maciulis, és a friss szerzemény, a mexikói Ayon mellett. A fehérváriaknál voltak magyar bajnokok, és kupagyőztesek (Simon, aki nem lépett pályára, Juhos, Supola, Wood), új edző és új légiósok. Az albások az első 20 percben tartották magukat, csak 10 pont volt a különbség, de a folytatásban ritmust váltott a Real, és reális volt, hogy hamar több, mint hússzal meglépett. Más sebesség, más tempó, más játék. És mégis: nem lehetünk elégedetlenek a fehérvári játékosokkal, voltak biztató megoldásaik, szép dolgaik. Ahogy mondani szokás: szépen haltak meg, ha már a csúf győzelemre esélytelenek voltak. Na ja, a spanyol kosárlabda bajnoka, az Euroliga ezüstérmese volt az ellenfelük. Mégis helytálltak. Hej, csak a tudat alatt vigyorgó kis ördög ne lett volna! Nevezetesen a gondolat: mi lenne, ha ilyen csapatunk lenne, mint a Real, és minden héten olyan meccseket láthatnánk, mint a madridiak. De aztán gyorsan lecsitult eme huncut gondolat, óhajtó mondat. Mert lássuk be, nem nehéz: az Alba közel sem olyan jó, mint a Real.
De legalább a mienk!
