2014.01.02.
15:10

Írta: Silye Sándor

Milyen új évet?

Mottó: a hír szent, a vélemény szabad.

A hír: a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongozói győzelemmel zárták az óévet, vereséggel nyitották az újat.

Azt gondolom, és mondtam a Himnusz után az újesztendő nyitányán szeretteimnek, barátaimnak: ne legyen rosszabb évünk a boldog újban, mint volt a mögöttünk hagyott olyanban, amilyenben. Hm. Higgyétek el ez már jókívánságnak számít! Az élet valamennyi területén legyen hát így, és persze a sportban is. Aztán tessék, jött a hír: a jégkorongozók boldogan zárták 2013-at, de vereséggel nyitottak 2014-ben.

Régi legenda, őseink (szülők, nagyszülők) szerint vigyázni kell az új év nyitányán mit teszünk, mert úgy leszünk, élünk majd 365 napon keresztül, ahogy kezdtünk az elején. Legyen hát tele autónk tankja, együnk lencsét, ne legyen kiadásunk, szeressük kedvesünket, stb., stb. Bár nem sikerült a sportgyőzelem január elsején, de mégis biztos, hogy a Sapa (sok) meccset nyer még idén, temérdek örömünk lesz a játékában. A babonáról, a régi idők szokásairól ennyit.

A megye csapatsportjai közül az Alba Fehérvár kosárlabdázói lettek bajnokok tavaly, és bár voltak kupasikerek, jó eredmények, ezüst, bronzérmek, de „csak” a kosarasok nyertek csapat aranyat. Remekeltek egyéniben az öttusázók, a kajak-kenusok, az atléták, és a többiek, tehát nem volt rossz 2013. Így aztán 2014-ben se adjuk alább! Még adottak a remények, nyitottak a lehetőségek a csapatbajnokságokban, de az egyéni viadalokra is várni kell még egy ideig.

A sport feltételeit, lehetőségeit, az eredményeit tekintve sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk! De rosszabbat 2013-nál semmiképp…

Szólj hozzá!

Címkék: babona hagyományok sportsikerek boldog új év

süti beállítások módosítása