2013.10.18.
10:53

Írta: Silye Sándor

Fejéről a talpára...

Még hogy minden csoda három napig tart, ugyan már! Labdarúgó válogatottunk Hollandiában (le)szerepelt, azóta megvívott egy győztes csatát a világverő Andorra nemzeti csapata ellen, de még mindig a holland meccs a téma úton, útfélen. Nem szabadulunk a 8-1-es vereség rémes emlékétől. Az a meccs a hollandoknak álom, nekünk rémálom volt. Azaz a hollandoknak még csak álom sem, a pályán lévő labdarúgóik jót szórakoztak, boldogok voltak, hogy nyomasztó tét nélkül öröm focizhattak, a mieink meg csak lesték a labdát. Eleinte érdeklődve, aztán fokozatosan aggódva. Nem voltunk sehol, na. Többen kérdezik: ennyi a labdarúgásunk. Bocsánat a tiszteletlenségért, de még csak ennyi sem... A hivatását rajongásig szeretett sportújságíróként azt sem tudtam, ki az a Devecseri, és melyik csapatban játszik? Mielőtt megszólnának, megvallom, a honi bajnoki meccseket nem nézem, az újságban sem olvasom  el minden betűjét a bajnoki csatáknak. Mert csak untatna, arra meg nincs idő, hiszen az életben oly sok minden szép dolog van még. Így sport is.

Az itthonról beválogatottak többsége annyit tud, amennyit látunk tőlük, persze vannak kivételt erősítő szabályok. A külföldön játszó (?) honfitársaink. Sietve leszögezem, nem tudatosan, de a tudat allatti által irányítva a kétes helyzetekben vissza húzzák a lábukat, nem kockáztatnak. Kivéve a kivételt erősítő szabályt. Ők azok akik megsérülnek, ami nem kis vesztességgel jár a számukra. Nem feltétlen az anyagiakra gondolok, mert azt (nagyjából) a biztosító fedezi. A gond az, hogy kiesnek a játékból, és tudjuk: aki kimarad, az lemarad, és ennek már lehet anyagi vonzata is. Remélem tévedek ezt illetően..Legyen. De tessék mondani, mikor lesz e honban olyan labdarúgás, amiért érdemes stadionokat építeni, amelybe ki is mennek a zemberek, merthogy értük épül mindez? Nem inkább a szakma fejlesztésére kellene költeni a téglákra fordított milliárdjokat, mert ha e fejlődés szemmel látható, akkor a zemberek fogják kérni, óhajtani a stadionokat.

De ahhoz a gondolkodást,a  mentalitást, a labdarúgást a fejéről a talpára kellene állítani.Mert most igencsak a feje tetején áll minden! 

Szólj hozzá!

Címkék: remény égés válogatott labdarúgás blama reménytelenség Hollandia

2013.10.03.
11:33

Írta: Silye Sándor

Templombéli hordó hi-fi...

Vágyakozva mentünk kedd este a Prohászka templom irányába. A régóta várt Zorán koncert lesz, különleges helyszínen. Persze, hogy korán érkeztünk, hiszen szerettük volna, ha jó helyet kapunk. Nem kevés pénzért aki kapja, marja volt a székfoglaló. Szervezés, ó! Megpusziltuk ismerőseinket, aztán vagy 40 percig áhítat nélkül ücsörögtünk a kemény pad(ban)on. És végre megjelent Zorán és csapata, lelkes taps fogadta őket. Részemről akkor utoljára. Pedig kedvelem zenészként, emberként, igaz, már régóta ismerjük egymást. Művészete a fejhez, a szívhez, a lélekhez szól, intellektusa átsugárzik a hangdobozokon,élmény őt hallani. Most? Most nem volt. Ja, nem is hallottuk. Illetve hallottuk, de nem értettük. Amit hallottunk, azt meg nem értettük, hogy miért így halljuk? Visszhangzott minden, az élő beszéd valósággal hal(l)hatatlannak tetszett. Vagyis nem tetszett. Amikor beszélt az meg különösen fárasztó volt, mert legfeljebb csak sejtettük mondanivalója lényegét. Néha egy, egy villanás mutatta, olyan lenne a koncert, amilyet vártunk: varázsos, felemelő. De a technika valósággal döngölte a figyelmet, kalapáccsal ütötte a bensőt. A harmadik szám után feleségemmel indulni készültünk, mert élvezhetetlen volt az egész, jó, jó 8800 forintot fizettünk ketten a jegyért. Jobb lett volna az ablakon kidobott pénzt egy arra rászorulónak adni, legalább a segítettünk valakin érzése adott volna valami örömöt. De így? Se pénz, se posztó. Nem mentünk, mert ha mennénk, biztos megbánnánk. Megbántuk. Azt, hogy maradtunk. Tudjuk, jót akartak, Zorán mindig is kínosan vigyáz a minőségre, a nemrég vele készített interjúban mondta: zenészeivel nem csak eljátsszák a dalokat, de azzal örömöt akarnak szerezni a nézőknek. Ez most nem sikerült!. Valaki megszervezte a sorozaton belül ezt az estét és részéről kész volt minden. De! Nem lehetett volna meggyőződni arról, hogy ez a templom a magas kupolájával mennyire alkalmas az elektronikus zene (még ha unplugged jellegű is) továbbítására? Mert ha tapasztaltan megnézik (korábban több koncertjük volt templomban) egyetlen hangszer nélkül énekelt dalból is rájöhettek volna, ez a hely alkalmatlan erre. Vagy a fogadó templom részéről senki sem tudta, mi várható itt? Kérdések...

A tény ezzel szemben, sok ember kellemes várakozását rongálták (nagyon) el ezzel az estével. Mit lehet tenni?

A jövő héten megnézem az egyik dvd-jét, hogy továbbra is szeressem Zoránt. 

És az még csak pénzbe sem kerül...!

Szólj hozzá!

Címkék: koncert blama Zorán

süti beállítások módosítása