2013.10.29.
09:52

Írta: Silye Sándor

Játszani is engedd...!

Azt mondta José Gomes a Videoton-Honvéd meccs után (amit Székesfehérváron a fővárosiak nyertek 2-1-re a hét meglepetését okozva ezzel), hogy a magyar labdarúgás sok, sok tehetséggel, reményt keltő fiatallal rendelkezik. A labdarúgást irányítóknak pedig mindent meg kellene tenni annak érdekében, hogy ezek a tehetségek olyanná nőjék ki magukat, ami az adott talentumuknak megfelelő lenne. A játékvezetőknek is - szólt emígy a sugallat - védeni kellene őket, hadd játszhassanak kedvükre, mert csak akkor fejlődhetnek. Egyszerűbben szólva, ám mégis némi túlzással: ha csak valaki csúnyán ránéz a tehetségre, harsanjon a sípszó, jöjjön az enyje, bejnye, és a különböző színű lapok villanjanak a levegőben. Mert a tehetséget védeni kell. Ebben egyetértünk.

Csakhogy ezt az edzéseken kell ezt megtenni, védeni kell őket azzal, hogy fizikailag, mentálisan profi edzéseken vesznek részt, illetve megadják neki a lehetőséget a játékra a meccseken. A téttel bíró 90 percek során pedig fokozatosan terheli őket a mester, a felelősséget folyamatosan rakja rájuk, hogy képesek legyenek elviselni azt. Így az ellenfél lökéseit, ne adj Isten keménységét, durvaságát. Mert ez is benne van a futballban. Ha rögvest csicseregnek a síp mesterei, ha kicsit keménykednek velük, abból mi következhet? Hozzászoknak és mimózává válnak, és fáj nekik, ha nemzetközi mezőnyben mondjuk elsodorják őket. Kérdezzék csak Messit, C. Ronaldót és a többi naggyá lett tehetséget, mennyit kénytelenek elviselni a meccsek során? Nem panaszkodnak (na jó csak néha), felállnak mennek tovább, gólt akarnak rúgni, vagy azt elhárítani, és csak a győzelem lebeg a szemük előtt. Ezért képesek megszakadni is, ha kell. Nem ezt kellene sulykolni a tehetségeknek, és ezzel védeni az útjukat a naggyá válás során? Nem ezzel kellene óvni a játékost? És legfőképpen a magyar futballt? Mert az elkényelmesedett, elkényeztetett tehetségekkel nem jutunk messzire.

Biztos vagyok benne, hogy a Vidi mester is erre gondolt, és ha így van, akkor jól van... Ahogy az írva is vagyon: játszani is engedd fiad...

Szólj hozzá!

Címkék: foci védelem tehetségek Vidi Gomes mimózaság

süti beállítások módosítása