Ünnepnapok Hétköznapok

Az utánpótlás sorsát a szívükön viselőknek nem lehet oka  a panaszra, mert rendre komoly beszédek hangzanak el napjainkban az utánpótlás fontosságáról, a fiatalok csapatba történő építésének szükségszerűségéről. Ha már - mint tudjuk - a közelmúltban elkezdődött a jövő. Vagy mégsem? A Fehérvár AV19 jégkorongozói a múlt évben megmutatták, miképp kell gyakorolni a jó példát ebben a témakörben. Akkor még csak óvatosan, csínján nyúltak a fiatalokhoz a felnőtt csapatban, a nemzetközi bajnokságban, az EBEL pontvadászata során. De foglalkoztatták őket! Aztán tessék, bekerültek a rájátszás körébe, ami nagy bravúrnak számított a gazdag „sógorok” amerikaiakkal, svédekkel, finnekkel stb., stb. telerakott csapatai között. Most nyáron 19-re lapot húztak Ocskay Gábor és társai, még több ifjúnak adtak lehetőséget, és higgyék el, jól fognak szerepelni! Labdarúgásban a Puskás Akadémia tört előre az elmúlt időszakban. Kiemelkedően építkeztek mind a külső dolgokat tekintve, mind a  tartalmat ismerve. Ha már akadémia, akkor nyilván az ott nevelkedettek foglalkoztatása a cél, mert az akadémisták - Debrecenben, Agárdon, Szombathelyen, Budapesten, stb. - jelenthetik a magyar futball jövőjét. Puskás Ferenc felcsúti ifjú követői a legutóbbi bajnokságban biztosan maradtak bent az NB I-ben. Most utolsók. A fiatalok? Papíron vannak 20 körüliek, de a csapatban többségében az idősebb, a múlt idejű labdarúgók játszanak, akik tavaly még vitték az ifjakat magukkal előre, most, eddig még nem.

Akkor miért is akadémia a Puskás? És a kérdés nem akadémikus… Még akkor is, ha az Akadémia a maga nagyszerűségével jól működik, a csapat pedig megszerezte az első győzelmét. De az öröm csak jelen idejű!

Mottó: a hír szent, a vélemény szabad

A hír: Dévényi Tibor emléktornát rendeznek vasárnap.

Dévényi Tibor Székesfehérvár sportjának halhatatlan legendája. Tibor sportvezetőként, a „kis vidéki vasutas sportegyesület”, a MÁV Előre SC elnökeként tette naggyá a kis vasutasait. Labdarúgói eljutottak az NB I-be, három évig menetrend szerint közlekedtek ott, aztán kisiklott a szerelvényük. Jó hírük volt a kézilabdázóknak, majd nem is oly régen a Fésűs Irén vezette röplabdázók 14 éves gyerekekkel jutottak a női Extra Liga felsőházába, azaz a legjobb 4 közé. Tibor mindig a teljességre törekedett. Halála után a vezető nélküli szerelvény vakvágányra futott. Most híreink szerint újra építik a jövő (vas)útját az önkormányzat segítségével. Sajnos ma már nincsenek olyan minden áldozatra kész sportvezetők, mint voltak hajdan, köztük Tibi. Ma jó pénzügyi vezetők, menedzserek vannak, akik ha jól sáfárkodnak a rájuk bízott vagyonnal sikeresek lesznek az egyesülettel együtt, ha nem jöhet a felejtés. Néhány lelkes szervezőnek köszönhetően vasárnap reggel 8-tól 15 óráig Dévényi Tiborra emlékezhetünk a Főnix csarnokban. Gyerekek futballjával, no és itt lesznek a régi játszótársak is. Lechner Csóka, Úr Tibi, a Disztl testvérek, Urbán Flóri, Mészöly Géza és sokan mások.

Őrizzük hát vasárnap és örökké együtt Dévényi Tibor emlékét!

Alapvetés: a hír szent, a vélemény szabad.

A hír: a Videoton FC szurkolói „elbúcsúztatták” José Gomes vezetőedzőt.

Nem ment, nagyon nem ment a Vidinek a Győr ellen. Az első 45 amúgy meglepően jó futballt hozott, a fehérváriaknak volt lehetősége, de az a lehetőség ér valamit, amit értékesítenek. Márpedig ez a játékrész 0-0-ra végződött. Ennek a végén a játékvezető véleményesnek mondható 11-est ítélt a Videoton ellen, és ha már így tett, kiállította a hazaiak vétkes (?) védőjét. A büntetőt Rudolf kihagyta, utána a Győr óvatos volt, várt az egyetlen lehetőségre, amely realizálódott is - egyszer csak. Ezt követően unalmas percek következtek, a nézők meg lázadoztak, jó utat kívántak José Gomesnak a „Gomes go home!” kórussal. A meccs végén pedig a székház előtt közölték mindenkivel: „Mi vagyunk a Videoton, hej, hej!” Szimpatikus társulat az ultráké, eddig mindig a csapat mellé álltak. Most elkeseredtek. Érthető. Adott a csapatuk, ahol minden feltétel megvan a minőségi labdarúgáshoz, csak annak nem nagyon látni a nyomait. Tény: ettől több, sokkal több kellene a csapattól, többet érdemelnek befektetők, szurkolók, szimpatizánsok! Bár halkan jegyzem meg, nem biztos, hogy Jose Gomest kell kikiáltani bűnbaknak. Persze, ő is benne van a sikerek elmaradásában, de higgyék el: biztos jót, a legjobbat akarja. De valami nem stimmel, hiszen a játékosok zöme jó, a produktum mégis a halványnál is fehérebb árnyalatot mutatja. Jó lenne tudni, mi a hiba oka? Nem csupán a Vidinél, de az egész magyar labdarúgásban. Magyarázat, beszéd, reménykedés mindig van. De pokolba már a szép szavakkal, dolgozni és teljesíteni kéne már. Mert ideje lenne már annak…!

Még hogy minden csoda három napig tart, ugyan már! Labdarúgó válogatottunk Hollandiában (le)szerepelt, azóta megvívott egy győztes csatát a világverő Andorra nemzeti csapata ellen, de még mindig a holland meccs a téma úton, útfélen. Nem szabadulunk a 8-1-es vereség rémes emlékétől. Az a meccs a hollandoknak álom, nekünk rémálom volt. Azaz a hollandoknak még csak álom sem, a pályán lévő labdarúgóik jót szórakoztak, boldogok voltak, hogy nyomasztó tét nélkül öröm focizhattak, a mieink meg csak lesték a labdát. Eleinte érdeklődve, aztán fokozatosan aggódva. Nem voltunk sehol, na. Többen kérdezik: ennyi a labdarúgásunk. Bocsánat a tiszteletlenségért, de még csak ennyi sem... A hivatását rajongásig szeretett sportújságíróként azt sem tudtam, ki az a Devecseri, és melyik csapatban játszik? Mielőtt megszólnának, megvallom, a honi bajnoki meccseket nem nézem, az újságban sem olvasom  el minden betűjét a bajnoki csatáknak. Mert csak untatna, arra meg nincs idő, hiszen az életben oly sok minden szép dolog van még. Így sport is.

Az itthonról beválogatottak többsége annyit tud, amennyit látunk tőlük, persze vannak kivételt erősítő szabályok. A külföldön játszó (?) honfitársaink. Sietve leszögezem, nem tudatosan, de a tudat allatti által irányítva a kétes helyzetekben vissza húzzák a lábukat, nem kockáztatnak. Kivéve a kivételt erősítő szabályt. Ők azok akik megsérülnek, ami nem kis vesztességgel jár a számukra. Nem feltétlen az anyagiakra gondolok, mert azt (nagyjából) a biztosító fedezi. A gond az, hogy kiesnek a játékból, és tudjuk: aki kimarad, az lemarad, és ennek már lehet anyagi vonzata is. Remélem tévedek ezt illetően..Legyen. De tessék mondani, mikor lesz e honban olyan labdarúgás, amiért érdemes stadionokat építeni, amelybe ki is mennek a zemberek, merthogy értük épül mindez? Nem inkább a szakma fejlesztésére kellene költeni a téglákra fordított milliárdjokat, mert ha e fejlődés szemmel látható, akkor a zemberek fogják kérni, óhajtani a stadionokat.

De ahhoz a gondolkodást,a  mentalitást, a labdarúgást a fejéről a talpára kellene állítani.Mert most igencsak a feje tetején áll minden!