2014.07.11.
07:53

Írta: Silye Sándor

Akármi, akárhogy volt, lesz a labdarúgás örök!

A labdarúgás szerelmesei egy hónapon keresztül élhettek együtt a szeretett játékkal, s nézhették a vb valamennyi mérkőzését. Igaz, ami igaz, a szerelemnek is vannak nehéz, kevésbé szép pillanatai, a világbajnokságnak is voltak kevésbé élvezhető csatái, és akadt egy, két nézhetetlen 90 (120) perc. De persze a szerelem attól igazi, hogy megbocsájtjuk, elfelejtjük a nehéz pillanatokat. Na, a világbajnokság esetében van mit elfelejteni… De most itt a vége, mindenki zsebre rakhatja addigi érzelmeit, kit szeretett és kit nem, merthogy a döntőt Németország és Argentína vívja. Kérdés, a végén el kell majd játszani, vagy sem az Evita legnagyobb slágerét, a Don’t cry for me Argentina című dalt? A németek azt gondolják igen,  míg az argentínok víg játékra készülnek. A németek lealázták a hazai labdaművészeket az elődöntőben, Messiék meg a 11-esekkel szenvedték ki a továbbjutást a hollandokkal szemben. Ki lesz frissebb, kinek lesz nagyobb, vagy túl nagy az önbizalma? Tény, a németek egységesebbnek tűnnek, de elképzelhető, az utolsó, a mindent eldöntő összecsapásra, az utolsó 90 percre tarthatatlanná válik Messi, s ha néhányan felzárkóznak még mellé, és kiemelkedőt produkálnak, akkor… Akkor bármi lehet. Persze, ha szerelmünk tárgya, a hőn szeretett labdarúgás vasárnap éjszaka is a csúnyábbik arcát mutatja, azért még nem hidegülünk el tőle. A mosolyszünet is rövidebb lesz, hiszen nemsokára kezdődnek a bajnokságok...

Hú!

Szólj hozzá!

Címkék: labdarúgó vb itt a vége hova fuss el...

A bejegyzés trackback címe:

https://unnepnapok.blog.hu/api/trackback/id/tr516498871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása